Egyesületi versenyek

Az ikrényi Holt-Rábán rendeztük meg nyílt törpeharcsafogó emlékversenyünket, amelyen a meghirdetett négy kategóriában három egyesület 22 horgásza vett részt. Az időjárás kedvező volt, de az elmúlt évekhez képest a sok keszeg, kárász és kis ponty mellett kevés törpeharcsa akadt horogra. A vándorserleget Takács Ádám ifjúsági horgászunk vihette haza.
A hagyományoknak megfelelően ifj. Pápai Ottó özvegye és leánya is megtisztelte jelenlétével a versenyt, amelynek végén a helyi vezetőség a Funtek Frigyes és Kovács József által készített bográcsgulyással vendégelte meg a verseny résztvevőit.
Köszönjük Nagy Ákos tógazdának és Barta Gézának a vízpart körüli terep rendezését. A versenyen résztvevő gyermekhorgászokat etetőanyaggal és apró cikkekkel támogatta Magyar Gábor az MMX horgászáruház tulajdonosa. Az egyesület vezetősége és a helyi vezetők közösen emlékkoszorút helyeztek el ifj. Pápai Ottó sírjánál.

Eredmények: